Laki Ildikó: Még nem hevertük ki a rendszerváltás maradványait

2011. január 16.

Ha manapság Magyarországon valaki kerekes székbe kerül, jelentősen megváltozik az életminősége. Egy kutatás megállapította: főleg a civil szféra nyitott a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására. A népességen belül akár a 10 százalékot is elérheti a fogyatékos emberek aránya, s nem a megfelelő ütemben és módon történik az akadálymentesítés sem. Az elfogadás mellett a közömbösség és az elutasítás jellemzi a társadalmat. Az MNO kérdéseire Laki Ildikó szociológus, a területet jól ismerő kutató válaszolt.

Laki Ildikó az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa, főiskolai adjunktus. A Fogyatékossággal élő fiatal felnőttek társadalmi integrálódásának esélyei és lehetőségei című kutatás (2008-2010.) vezetője. A témával és a kutatással kapcsolatosan még több információ lelhető föl a weboldalon.

– Tavaly nyáron zárult az a kutatás, amelynek célja a fogyatékossággal élő fiatalok és fiatal felnőttek helyzetének feltérképezése volt hazánkban. Melyek a főbb megállapítások?

– A kutatás a fogyatékossággal élő fiatal felnőttek társadalmi integrálódásának az esélyeiről és lehetőségeiről szólt. Fiatalokat, fiatal felnőtteket néztünk különböző egyetemeken, akik a felsőoktatási tanulmányaikat folytatják. Az alapvető kérdés az volt, hogy a valamilyen fogyatékossággal élő fiataloknak van-e lehetőségük a magyarországi felsőoktatási intézményekbe belépni; s ha igen, akkor mi jellemzi mindezt, illetve ha kilépnek az intézményi keretekből, akkor milyen esélyeik vannak a munkaerőpiacon.

Ehhez párosult egy szűkebb és tágabb értelemben vett környezeti vizsgálat, amely a munkaerő-piaci helyzetet és a társadalom véleményét volt hivatott feltárni. A különböző kortárs csoportok véleményére voltunk valójában kíváncsiak. A korosztályon belüli vélemények eltérők, valójában nem egyöntetű, hogy a fogyatékos fiatalokat, a fogyatékossággal élőket másképpen kell kezelni. Gyakran diszkriminációról van szó, vagy inkább megkülönböztetésről, amely szerint a fogyatékosokat előnyben vagy hátrányban kell részesíteni.

Többek között az akadálymentesítési törekvésekkel összefüggésben a válaszok alapján az a vélemény alakult ki, hogy ugyanazokat a lehetőséget kell megadni, mint a nem fogyatékosoknak. Illetve meg kell adni az esélyegyenlőség lehetőségét. A kutatásban három területet vizsgáltunk: az állami, a civil és a gazdasági szférát.

– Melyik területen van a legnagyobb nyitottság a fogyatékos személyek foglalkoztatására?

– A civil szférában, valamint a civil szféra azon szervezeteiben, amelyek fogyatékosszervezetként működnek. A gazdasági szereplők az üzlet oldaláról nézik ezt az „ügyet”, vagyis hogy miből van pénz és miből nincs, tehát hogy kik tudnak profitot hozni és termelni. Az állami szereplők inkább közömbösséget mutatnak e tekintetben.

Ha van a fogyatékos személy mellett egy nem fogyatékos személy, akkor inkább azt foglalkoztatják, hiszen az előbbinek meg kell oldani a különféle info- és épület-akadálymentesítést, emellett a türelemre és elfogadásra is szükség van, de legfőképpen a névleges, leginkább a valós integrációs stratégiák kidolgozására. Természetesen voltak az állami szereplők között is olyanok, akik azt mondták: nincsen különbségtétel fogyatékos és egészséges emberek között a foglalkoztatásuk területén. Viszont sajnos ez a szám is elenyészőnek mutatkozott.

– A fogyatékos emberek esetében magyar vonatkozásban milyen számarányokról beszélhetünk?

– Ha a 2001. évi hivatalos statisztikát vesszük alapul, akkor megközelítőleg 6 százalékos arányról beszélhetünk. A szakemberek szerint viszont ez a szám ma (2010-ben) már a 8-10 százalékot is eléri.

– Az össznépességhez képest ez nagyon magas számarány. Milyen tényezők állhatnak amögött, hogy a társadalomban ilyen magas arányban fordulnak elő azok, akik valamilyen fogyatékossággal kénytelenek élni?

– Egyrészt szólni kell az (el)öregedő társadalomról, amely a későbbiekben még okozhat meglepetéseket. Időskorban a szerzett fogyatékossággal élők száma emelkedik. Az uniós országokban ez a számarány 10-15 százalék körül mozog. Mindez azt jelzi, hogy ez a kérdés megoldásra vár.

– Ugyanakkor ennek van gazdasági oldala is, hiszen ha növekednek ezek a számarányok, az egyre jobban megterheli az egészségügyi kasszát amellett, hogy a munkanélküliség és az elöregedő társadalom okán egyre kevesebb a befizetés.

– Igen, ez így van, ezzel foglalkozni kell. Emellett szólni kell arról is, hogy nem valós okok miatt igen sokan lettek rokkantnyugdíjasok.

– Ez a kilencvenes évek elején volt nagy „divat”.

– Ez egyfajta menekülési útvonal volt, ez egyébként egy régóta húzódó komplex probléma. Tehát visszatérve, három nagy csoportból tevődik össze a magyarországi, az európai és Európán kívül a fogyatékosok számaránya. Ami nagyon érdekes, hogy az Egyesült Államokban igen magas az arányuk. De ha azt mondom, hogy van ENSZ-egyezmény, amely a fogyatékos személyek jogairól szól – többek között a választójogról is –, vissza kell kanyarodni a magyarországi vagy európai példákra. Magyarországon csak a kilencvenes évektől kezdtek el komolyabban foglalkozni a fogyatékos emberek ügyeivel. Ok-okozati viszonyokat nézve elmondhatjuk tehát, a számarányok növekedése abban is tükröződhet, hogy elkezdtünk ezzel a témával foglalkozni.

– Ha manapság Magyarországon valaki kerekes székbe kerül, az mennyire befolyásolja az életminőségét?

– Nagymértékben, s attól is függ, hogy területileg hol élnek az érintettek. Egy időben a gyógypedagógia igencsak kisajátította magának ezt a területet. A probléma minden magyarázata az orvosok és a szociális szféra területe felől érkezett, s minden más olyan vetület irányából, amely nem közvetlenül a társadalom oldaláról jelentkezett. Ma ez a helyzet jelentősen megváltozott.

– Melyek ezek a szociológiai mutatók?

– Az egyik sarkalatos pont maga a területi elhelyezkedés. Teljesen más dolog kerekes székbe kerülni egy városban vagy egy községben – főleg, ha halmozottan hátrányos helyzetű térségről van szó.

– Vagyis nem mindegy, hogy Budapest XII. kerületében vagy éppen egy Zala megyei zsákfaluban kerül valaki kerekes székbe.

– Ez az egyik oldala a dolognak, ám ehhez szorosan kapcsolódik az ellátórendszer és a közlekedési lehetőségek köre, ez utóbbi jelentősen befolyásolja a munkavállalást és a jövedelemszerzést. Meg kell említeni az életkort is, az iskolai végzettséget. Nem mindegy, hogy milyen a társadalmi státusz, és az is sokat számít, hogy az ember hogyan éli meg, ha kerekes székbe kerül.

– Térjünk vissza a foglalkoztatás kérdéséhez. Miképpen lehetne kapacitálni a magánszférát arra, hogy jobban alkalmazzák a fogyatékos személyeket? Persze, nehéz helyzetben vannak, elég nehéz dolog a családbarát munkahelyek kialakítása is. A megváltozott munkaképességűekre szabott munkahelyek számát hogyan lehetne növelni?

– A megváltozott munkaképességű embereket általában non-profit kft.-k foglalkoztatják, ezek a szervezetek kifejezetten erre a célra jönnek létre. A magáncégeknél az a legnagyobb probléma, hogy van egy olyan nyomás rajtuk, amely alapján örülnek, hogy működni tudnak, nekik másodrangú dolog, hogy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztassanak. Hiába van bennük meg a törekvés, vannak tényezők, amelyek ezeket a döntéseket befolyásolják.

– Akkor a működési környezet nem kedvező.

– Igen, ez a probléma. Kutatásunkban megismertünk olyan szervezeteket is, ahol egyetlenegy fogyatékos embert sem foglalkoztattak. Ez mindenképpen elgondolkodtató. A kerekes székes emberek nem tudnak bejutni az épületbe, a siketekkel nem tudnak kommunikálni, nincsen jeltolmács, „ők nem olyanok, mint mi”. Vagyis mindenféle válaszok elhangzottak. Az akadálymentesítésekkel pedig az a gond, hogy a feltételeket megszabják, ám ehhez nem rendelnek forrásokat.

– Van összefüggés mondjuk a foglalkoztatás és a toleranciaszint között? Tehát hogyan viszonyul a mai magyar társadalom a fogyatékos emberekhez?

– A közömbösség és az elutasítottság jellemzi a társadalom hozzáállását, valljuk be, nem csak ebben a témakörben. Természetesen vannak olyan csoportok, amelyek elfogadók.

– Milyen arányokról beszélhetünk?

– Mondhatjuk-e, számolhatunk-e… Azt mondanám, hogy 20-25 százalék lehet a szigorúan elfogadó kategória, 75-80 százalék, amelyik elutasító vagy éppen közömbös. Nagyon fontos kérdés, hogy mennyire vagyunk szolidárisak egymással. A társadalmi-gazdasági problémák összefüggnek egymással. Ebből következően adva van egy hihetetlenül frusztrált magyar társadalom, amelyik nem tud mit kezdeni a helyzettel, amelyet a munkanélküliség, a gyereknevelés nehézségei, a hitelek adta problémák okoztak, ebben már csak további kérdés lehet ezzel a helyzettel foglalkozni.

– Mögöttünk van egy nagyon kemény válság.

– Egyrészt egy válság van mögöttünk, másrészt volt egy rendszerváltás, aminek még mindig nem hevertük ki a „maradványait”. Nem tanultuk meg kezelni a társadalmat, nem voltak eszközeink, éltünk egymás mellett vagy éppen egymással. Még rendelkezünk azokkal a demokratikus eszközökkel, amelyek a szolidaritás, az elfogadás és az integráció esetében elengedhetetlenek.

(forrás: mno.hu)